Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Book A Sloth Club - Schwab doboz

Sziasztok! 😊 Mint láthatjátok, hozzám is megérkezett a Book A Sloth Club első olyan doboza, amelyben előre tudhattuk, milyen könyv lapul majd meg. Nagyon szeretem Victoria Schwab könyveit, így én sem szerettem volna kihagyni ezt a szupernek tűnő lehetőséget. Bevallom, nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg a spoileres képeket, és hát, azok alapján, megmondom őszintén kicsit csalódott lettem. Ez volt az első dobozom, és úgy éreztem feleslegesen adtam ki ennyi pénzt. Na de aztán végre megérkezett hozzám is, és ahhoz az érzéshez, mikor kinyitja az ember a saját dobozát, nincs fogható. Hiába tudtam, mit fogok kapni, úgy örültem, mint egy kisgyerek. Persze a gyertya még mindig meglepetés volt, merthogy az úgy működött, mint a Teszlek Süveg, ő oszt be abba a házba (jelen esetben fajba) ahova tartozol. Akkor már teljes mértékben úgy éreztem, hogy nahát, mégis megérte! Az első dolog, ami az ember kezébe kerül, ha kinyitjuk a dobozt, az egy  kártya , ami tartalmazza a  meglepe

Legújabb bejegyzések

Lottie egész évben fogyasztható vigasztaló vaníliás kiflijének receptje

Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra

Okváth Anna: Más állapotok